Az 1. találkozás részlet
Anyám vitt ki a reptérre, a kocsi ablakai egész úton letekerve.
Phoenixben 24 fok volt, az ég tökéletes, felhőtlenül kék.
Az ujjatlan, fűzős fehér pólómat viseltem.
Ez volt a kedvencem. Csak nemrég kaptam, búcsúzáshoz is ezt vettem fel,
hogy kedveskedjek anyámnak. A kapucnis dzsekimet a karomon vittem.
Van egy kis város az Olimpia-félszigeten, Washingtom állam
északnyugati részén, Forksnak hívják, és fölötte jóformán mindíg felhős az ég.
Ebben a jelentéktelen városban többet esik az eső, mint bárhol másutt az államokban.
Ebből a kis városból, ebből a komor, örökös félhomályból menekült el velem anyám,
amikor még csak néhány hónapos voltam. Ebben a városban kellet
töltenem minden nyárból egy teljes hónapot, egészen 14 éves koromig.
Akkor viszont végre a sarkamra álltam : én többé be nem teszem a lábamat Forksba.
Így az utóbbi 3 nyáron Charlie, az apám 2 hétre kaliforniába vitt nyaralni.
És most mégis Forksba tartottam - pedig a puszta gondolattól is borsózott a hátam.
Utáltam Forksot. Phoenixet viszont szerettem. Szerettem a napsütést és a perzselő
hőséget. Szerettem ezt a nyűzsgő, rohamosan terjeszkedő várost.
-Bella-mondta anyu(úgy körübelül ezredszer) , mielőtt fölszálltam volna a gépre
-,nem muszáj menned , ha nem akarsz. Anyámmal rettentően hasonlítunk egymásra,
csak éppen neki rövid a haja, és két nevetőránc húzodik az orrától a szájáig.
Ahogy belenéztem gyerekesen tágra nyílt szemébe, hirtelen rám tört a pánik .
Hogy juthatott eszembe magára hagyni az én csupa szív, kiszámíthatatlan,
kelekótya anyámat? Hogy fog egyedül boldogulni? Igaz, most már itt van
neki Phil, ugyhogy a számlákat alighanem ki tudja fizetni, lesz
kaja a hűtőben, benzin a kocsiban, és lesz kit felhívnia, ha eltéved, de azért mégis...
-De hát én menni akarok!-sose hazudtam valami ügyesen, de ezt a hazugságot
az utóbbi időben olyan gyakran mondogattam, hogy mostanra már
egész hihetően hangzott.
-Mondd meg Charlie-nak, hogy üdvözlöm!
-Megmondom.
-Rövidesen találkozunk-bizonygatta.-Bármikor hazajöhetsz, amikor kedved tartja!
Csak szólj, ha úgy érzed, szükséged van rám, és én azonnal jövök!
Ígérte, de én láttam a szemében, mekkora áldozat a részéről már a puszta ígéret is.
-Miattam nem kell aggódnod!-vágtam közbe.-Remekül megleszek Charlie-val.
Szeretlek,anyu!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése